A+ A-
Pécs, a határtalan város

Pécs - amely az 5. legnagyobb magyar város -, székhelye a Dél-dunántúli Régiónak Magyarország nyugati felén.  160.000.- lakost számlál. A római korban már lakott település volt utak és kultúrák találkozópontján: ennek ékes bizonyítékai a belvárosban található egyedülálló ókeresztény emlékek, melyeket az Unesco 2000-ben a világörökség részévé nyilvánított.

Ezer éves püspöki székhely és egyetemi város, amely évről évre széles számban ad otthont fesztiváloknak, kulturális rendezvényeknek. Kiemelkedő eseménysorozat házigazdája volt Európa Kulturális Fővárosaként 2010. évben.

400 kilométerre az Adriai tengertől található, így kellemes éghajlata, hangulatos utcái, a meleg nyári estéken szabad ég alatt megtartott rendezvényei, a környék híres borai méltán teszik Magyarország szubmediterrán városává. A városban barangolva egymás mellé épülve fellelhetőek az ókori keresztény emlékek, a török hódoltság idején épített minaret, dzsámi, türbe, Zsolnay-épületkerámiával díszített polgári paloták, a Bauhaus építészet iskolapéldái.

A dél-dunántúli régió gazdasági teljesítménye az elmúlt években távolodott a dinamikusan fejlődő térségektől, a hagyományosan erős könnyűipar, élelmiszerfeldolgozóipar befolyása korlátozódott, nagyobb gépipari és elektronikai cégek telepedtek meg a városaban. A gazdaságfejlesztés lehetőségeit kiemelten elősegíti a Pécs-Pogányi Repülőtér és a Várost Budapesttel összekötő M60-as autópálya.

A felsőoktatási intézmények sokszínűsége és az oktatás magas színvonala kedvező hatással van a munkaerőkínálatra. Pécs lakossága többféle nemzetiségből tevődik össze, svábok, horvátok, sokacok, szerbek, görögök élnek itt, akik a közös történelmi gyökerekből eredően kovácsolódtak a városért tenni akaró közösséggé. A Város élni, fejlődni és dolgozni akar: déli határában Magyarország egyik legnagyobb ingatlanfejlesztésével olyan ipari parkot fejleszt, amely gazdasági, logisztikai, kereskedelmi potenciáljával nemcsak a város, hanem a régió központi szereplőjévé válhat.

Pécs, a Határtalan Város

 

Pécs - amely az 5. legnagyobb magyar város -, székhelye a Dél-dunántúli Régiónak Magyarország nyugati felén. 160.000.- lakost számlál. A római korban már lakott település volt utak és kultúrák találkozópontján: ennek ékes bizonyítékai a belvárosban található egyedülálló ókeresztény emlékek, melyeket az Unesco 2000-ben a világörökség részévé nyilvánított.

 

Ezer éves püspöki székhely és egyetemi város, amely évről évre széles számban ad otthont fesztiváloknak, kulturális rendezvényeknek. Kiemelkedő eseménysorozat házigazdája volt Európa Kulturális Fővárosaként 2010. évben. 400 kilométerre az Adriai tengertől található, így kellemes éghajlata, hangulatos utcái, a meleg nyári estéken szabad ég alatt megtartott rendezvényei, a környék híres borai méltán teszik Magyarország szubmediterrán városává. A városban barangolva egymás mellé épülve fellelhetőek az ókori keresztény emlékek, a török hódoltság idején épített minaret, dzsámi, türbe, Zsolnay-épületkerámiával díszített polgári paloták, a Bauhaus építészet iskolapéldái.

 

A dél-dunántúli régió gazdasági teljesítménye az elmúlt években távolodott a dinamikusan fejlődő térségektől, a hagyományosan erős könnyűipar, élelmiszerfeldolgozóipar befolyása korlátozódott, nagyobb gépipari és elektronikai cégek telepedtek meg a városaban. A gazdaságfejlesztés lehetőségeit kiemelten elősegíti a Pécs-Pogányi Repülőtér és a Várost Budapesttel összekötő M60-as autópálya.

A felsőoktatási intézmények sokszínűsége és az oktatás magas színvonala kedvező hatással van a munkaerőkínálatra. Pécs lakossága többféle nemzetiségből tevődik össze, svábok, horvátok, sokacok, szerbek, görögök élnek itt, akik a közös történelmi gyökerekből eredően kovácsolódtak a városért tenni akaró közösséggé. A Város élni, fejlődni és dolgozni akar: déli határában Magyarország egyik legnagyobb ingatlanfejlesztésével olyan ipari parkot fejleszt, amely gazdasági, logisztikai, kereskedelmi potenciáljával nemcsak a város, hanem a régió központi szereplőjévé válhat.

 

INFOS
Indevisio
© 2011 Design www.indevisio.com
IPARK PÉCS Kft. · H-7626 Pécs, Király u. 66 a. I/102. · Tel.: +36-72-781-787 · Fax: +36-72-789-449 · www.ipark-pecs.hu